AGILTY Kittivel a győri agilty pályán
Erre az első igazán szép tavaszi napra hirdette meg a kiskúti MEOE területén működő Győri Agility Csapat a kezdő agility csoport indulását. Mivel kicsit ismerem már a csapatot, és szeretem az agilty sportot, gondoltam ott a helyünk.
Reggel 7-kor mentünk sétálni a szokásos útvonalunkon, a Mosoni-Duna holtág területén. Erre azért is szükség volt, hogy némiképp lemozgassam a rengeteg energiával megáldott whippeteket. Csodálatos volt a reggel! Hazaérve befalták a lányok a reggelijüket, és én is készülődni kezdtem.
Biciklivel terveztem a kiskúti pálya megközelítését. Héli tüzel, ezért sajnos ő nem tarthatott velünk, de majd legközelebb. Kitti ügyesen galoppozott a bicikli mellett, és kissé izgatott volt hogy csak ketten megyünk valahová. A pályára negyed 10 körül érkeztünk, ahol már álltak az akadályok, mert a haladó csoport már javában edzett. Míg válakoztunk, új arcokkal ismerkedtünk meg. Végül nem akartam arra várni, hogy Kitti megúnja az egészet, így a kitett akadályok felett mi is gyakoroltunk egy kicsit. A kúszó akadály azonban nagy nehézségeket okozott számunkra. Kitti útál bebújni, ezért be kelett dobnom, de utána minden rendben volt.
Egy hete kezdtem el a két kis whippetet KLIKKERrel okítani, és mondhatom nagyszerűen bevált. A varázslatos klikk után jár a jutifalat és a dícséret (ez egy nem olyan régóta használatos új kiképzési módszer). Ez olyannyira ösztönzi a kutyát, és az elvárt helyes cselekvést oly pontosan meg lehet jelölni (klikkelni), hogy szinte varázsütésre, pozitív megerősítéssel okosodik a két kiskutyám.
Az agility után haza bicilkiztünk, Kitti jól kipurcant. Összességében nagyon jól sikerült, együtt töltött déleőtt volt. Mindenkinek ajánlom, hogy ha van rálehetősége, próbálja ki!
(HOME)
CALENDAR 2010
VERSENY, COURSING, KIÁLLÍTÁSI NAPTÁR 2010
(HOME)
Én a GYŐRI ÁLLATMENHELYNEK adom az adóm 1%-át Emberek az Állatokért Alapítvány GYŐR
Én a GYŐRI ÁLLATMENHELYNEK adom az adóm 1%-át
Bővebb információért katt. a képre!
(HOME)
|